Tevékenységek
Áttekintés a fesztiválszövetség tevékenységérõl 2003-2006
2003. - a Magyar Turizmus Rt. "Mûvészeti Fesztiválok Magyarországon" címû kiadványa 2003. elején százezres példányszámban készült el, ezzel kapcsolatban nagyon pozitívak voltak a visszajelzések, a magyaron kívül öt nyelven került világszerte terjesztésre a hagyományos Tourinform-csatornákon keresztül. A Turizmus Rt.-vel talán idén sikerül megállapodni egy újabb kiadvány elkészítésérõl.
2003. február 12-én a Magyar Mûvészeti Fesztiválok Szövetsége tagjai Gyõrbe látogattak, hogy megismerkedjenek a gyõri fesztiválok és intézmények mûködésével, mindennapi tevékenységével. A szakmai nap házigazdája Tóth Nándorné elnökségi tag, a Gyõri Városháza kulturális irodájának vezetõje volt.
2003. márciusában a Budapesti Tavaszi Fesztivál szokásos szakmai napján a magyar fesztiváligazgatók a Nemzetközi Ügynökszövetség tagjaival találkozhattak egy kétnapos konferencián.
Az ORTT sorsolásán szervezetünket a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumába jelölték, 20 másik társadalmi szervezet mellett. A jelölés egy évre szólt, a kurátori teendõket az elnökség irányításával Pálfi Gábor titkár látta el 2004 májusáig.
A szövetség képviselõje jelen volt az Európai Fesztiválszövetség 2003. októberi Wroclaw-i tisztújító közgyûlésén, ahol a Miskolci Nemzetközi Operafesztivált az EFA tagjai közé választotta a közgyûlés (a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Haydn Eszterházán Fesztivál mellett ez a harmadik magyar rendezvény a nemzetközi szervezetben.)
Az elnökség elvégezte a felénk már több fórumon jelzett és igényelt szakmai auditálást. A tagság számbavételekor tekintettel volt többek között a vizsgált fesztivál helyszíneinek turisztikai vonzerejére, látogatottságára, jelen nívójára és szakmai múltjára, költségvetésére és háttérintézményére. Az 1998-as kategorizáláshoz képest új halmaz is született: a speciális, máshová nehezen sorolható fesztiválok csoportja, itt kaptak helyet a szemináriumok, szakfesztiválok, seregszemlék, stb. A számbavétel az MMFSZ belügye marad, a besorolás eredményét az elnökség harmadik személynek csak külön kérésre (pl. pályáztatási követelmény) adja ki, magyarán: a szövetség továbbra is homogén "klubja" marad az ország nívós mûvészeti rendezvényeinek.
2004. - A Magyar Mûvészeti Fesztiválok Szövetsége 2004. március 27-én tartotta ünnepi közgyûlését itt az Óbudai Társaskörben, amelyen az 50 tagfesztivál képviselõin kívül az Európai Fesztiválszövetség elnöke és alelnöke is részt vettek. A közgyûlés elõtt nyitotta meg az MMFSZ azt a plakátkiállítást az Óbudai Társaskörben, amely hazánk mûvészeti fesztiváljai 20 éves mûködésének keresztmetszetét adta. A több tucatnyi kiállított plakát a két évtizedes hazai fesztiválélet gyöngyszemeibõl válogatott, emellett az Európai Fesztiválszövetség több plakátja is kiállításra került. Az MMFSZ 20 éves fennállásának szentelte a BTF szokásos szakmai konferenciáját a Sofitel Hotelben, az EFA képviselõin kívül az IFEA európai igazgatója és az MMFSZ elnöke tartott elõadást.
Áprilisban Gyula adott otthont a belföldi tanulmányútnak, a fesztiválok képviselõi a Gyulai Várszínház Mûködése mellett a város kulturális életét tanulmányozták. A házigazda ezúttal Gedeon József igazgató úr volt, szintén elnökségi tag.
Az Európai Fesztiválszövetség 2004-es közgyûlését októberben Londonban, a Nemzeti Szövetségek munkacsoport-ülését májusban Tampere-ben (Finnország) tartották, az elsõ eseményre anyagi okok miatt nem tudtunk képviselõt küldeni.
Folyamatos egyeztetést folytattunk az NKÖM-mel, többek között a Nemzeti Kulturális- ill. Turizmusfejlesztési Stratégiák ügyében, gyakran több oldalas észrevételeinkre csak igen csekély reagálás érkezett, a szövetség azonban ragaszkodott ahhoz, hogy fõleg a kulturális turizmus területén képviselhessük álláspontunkat.
A Miniszterelnöki Hivatal támogatása a 2004. év elsõ 5 hónapjára lehetõvé tette, hogy tervezhetõbb legyen az éves költségvetésünk, amely a 2003-as szokásos NKOM támogatás elmaradásával kissé megingott.
2005. - Szövetségünket véleményezési jogkörrel ruházta fel a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht. a kiemelt turisztikai rendezvényeket megkülönböztetõ "Regisztrációs pályázat - 2004" ügyében.
Az NKÖM segítségével fesztiváljaink bemutatkozhattak a berlini "Turizmus 2005" börzén. - két alkalommal is megjelentünk az Országgyûlés Kulturális Bizottsága elõtt, ráadásul mindkét alkalommal a kulturális fesztiválokkal foglalkozott az eredeti napirend. Türelmesen várjuk az ott megígértek realizálását, a legfontosabb eredmény mégis az, hogy közigazgatási államtitkár úr fontos stratégiai partnernek nevezte szövetségünket.
Két belföldi tanulmányútra került sor tavaly:
- március 2-án Kaposvárra látogattunk, házigazdánk Horváth Gáborné Hajnalka volt, aki a Budapesti Fesztiválközpont és más kollégák kedvéért meg is ismételte meghívását,
- október folyamán Debrecenbe látogatott el jónéhány fesztiváligazgató és menedzser, a köszönet itt Makray Balázs igazgató urat és Siklósi Csaba programigazgató urat illeti.
A 2006-os évvel kapcsolatban annyi az érdekes, hogy januárban Pálfi Gábor titkár elutazott Rómába az Európai Fesztiválszövetség képviselõivel tárgyalni a tagdíjfizetés ügyében, és azzal a jó hírrel jött haza, hogy további halasztást kaphatunk annak fejében, hogy annyit fizetünk egyelõre, amennyit tudunk. Az elnökség tartani tudta azokat a célokat, amelyeket megalakulásunkkor fogalmaztunk meg:
- a fesztiválok finanszírozása területén:
- a közpénzekbõl elnyerhetõ támogatások, pályázatok kiírásában és elbírálásában való részvétel,
- a pályázati rendszerek átláthatóbbá tétele,
- a két- illetve három éves idõtartamra pályázás lehetõségének megteremtése,
- az utófinanszírozás minisztériumi ill. EU szinten történõ újragondolásának elérése a kulturális támogatásoknál;
- a kulturális turizmus területén:
- stratégiai terv kidolgozása az ország történelmi mûemlékeiben, ill. azok környékén zajló fesztiválok kiemelt támogatására,
- általánosságban: fesztiváljaink bevonása a kulturális turisztikai stratégiákba, koncepciókba