Magyarország egyetlen épen maradt gótikus téglavárában 1964 óta várszínház működik, melyeken nyaranta drámákat, tragédiákat, gyerekeknek meseszínházi előadásokat láthatnak a látogatók. A Gyulai Várszínház hírét egész Európában ismerik és tisztelik.

Az évad a várszínházban július 1-jétől augusztus 15-ig tart. A műsorok esténként megannyi színházi műfajt vonultat fel: a dráma, a kortárs szerzők prózai műveiből készült adaptációk, az opera, a balett, a rockoperás előadások, a népi művészetet bemutató folklór estek mind a színpadi művészet hírét és fényét emelik.
2005 óta minden évben megrendezik a Shakespeare Fesztivált, ahol nem csak magyar művészek lépnek színpadra, hanem neves külföldi, meghívott műsorok, előadások is a nézők elégedettségét szolgálják.

Gyulai várszínház

A vár mellett található tószínpad csodálatos látványt nyújt, ráadásul a város több pontján felállított színpadokon is tartanak előadásokat. Ezzel a megoldással igazi művészeti fesztivált rendeznek Gyulán, ahová nagyon sok vendég érkezik.

A Várszínház előadásaira, és a sok más helyszínen tartott művészeti alkotásokra, műsorokra a jegyeket akár a helyszínen is meg lehet vásárolni, jegyelővételben, de lehetőséget kap arra is a vendég, hogy jegyét online rendszerben vásárolja meg. Így a vendég kényelmes, a saját karosszékében döntheti el, hogy melyik előadáson szeretne részt venni. Nincs fix időponthoz kötve a jegyvásárlás, így akár éjszaka közepén is megválthatja jegyét bármelyik előadásra.

 

Az oldal használatával hozzájárul a cookie-k használatához.